Retro Rpg

Retro Kincsek 13. - Fading Suns 2nd Edition

2021. május 06. 13:34 - Barnabas Birkas

Űrfeudalizmus Egy Egyre Sötétedő Univerzumban

fs_1.jpg

Első kiadás: 1996 

Második Kiadás: 1999

 

Ezzel a játékkal még egyetemista éveim elején találkoztam, amikor egy "gazdátlan" (abandonware) PC-s játékok letöltésére szakosodott weboldalról kezembe került a stratégiai játék változata, az Emperor of the Fading Suns. (Szerencsére azóta már a GOG oldaláról is elérhető). Miután sietve levadásztam az RPG változatot is, eléggé a szívemhez nőtt a játék: egy hirtelen ötlettől vezérelve annak idején belekezdtem egy másik munka mellett pihenésképp a lefordításába, és bár végül félbe hagytam, időnként azóta is előveszem, és pár oldallal, fél fejezettel kiegészítem. Egyszer talán a végére érek ennek is.

fs_2.jpg

 

A Világ

A Fading Suns magát Space Fantasy játéknak definiálja, talán a Warhammer 40K univerzumához hasonlít legjobban az általam ismertek közül. Nagyon röviden összefoglalva, az emberiség elhagyta a Földet, és az Első Köztársaság idején, a megacégek gazdasági versengése közepette elkezdett terjeszkedni a Naprendszerben. Ami igen gyorsan sokkhoz vezetett, ugyanis a rendszer peremén egy ősrégi építményt találtak, egyfajta csillagkaput, aminek működését megfejtve feltárult előttük egy rég eltűnt civilizáció kiterjedt útvonal-hálózata.

A gyors ütemű terjeszkedés a Köztársaság bukásával erősen lelassult, a széteső szuperállam magára maradt kolónián a helyi elit átalakulásával megjelentek a nemesi családok, amik a lassan magához térő emberközösségben azután komoly szerephez jutottak, némiképp átvéve a korábbi nagyvállalatok helyét. Mindez elvezetett a Második Köztársaság fénykorához, a technológiai fejlettség olyan magas fokához, ahol az emberek jóformán a Star Trek utópiájának életszínvonalán éltek.

fs_3.jpg

 

És minél magasabbra jutunk, annál nagyobbat lehet onnan zuhanni: a Második Köztársaság bukása után az emberiség kulturálisan és technológiailag olyan mélypontra jutott, amilyenben utoljára a Nyugat-Római Birodalom bukása utáni századokban volt. Az emberiség nagy része számára a modern technika szinte mágia, az űrhajók égi szekerek, a számítógépek gondolkodógépek, a robotok gólemek. Persze a kiváltságos rétegek, a Nemesség, az egységesen is szektákra hasadt Egyház és az egykori Köztársaság örököseinek tekintett Céhek tudják az igazságot.

A Birodalom egy sokadik polgárháború után jött létre, miután egy nagyhatalmú nemesnek sikerült egyesíteni a Köztársaság bukása után széthullott világokat. Sajnos csupán percekre lett császár, a koronájába rejtett bomba jóformán azonnal végzett vele, és ezzel megkezdődött az újabb, harc a trónért, ami csak a játék jelene előtt ért véget, úgy-ahogy (erről a háborúról szól az Emperor of the Fading Suns, nagyon jól bemutatva a világokat és frakciókat). Az új, ezúttal sikeresen megkoronázott császár, Alexius vezetésével az emberiségnek talán van esélye kitörni a Sötétség Korából.

fs_4.jpg

A Fading Sunsban a sci-fi és a fantasy ügyesen keveredik: a csillaghajók és energiafegyverek, nehéz páncélzatok mellett a klasszikusra hajazó fajok (mint az elf/sötételf nép analógiájaként megjelenő Obun és Ukar), a mágiát felfedező egyházi szekták (vagy az eretnekeket megégető másik), a kérlelhetetlen ellenség képében megjelenő Szimbióták, akik növényeket és állatokat alakítanak át harci gépekké, fegyverekké vagy akár űrhajókká az emberiség elleni xenofób háborújukban.

fs_5.jpg

 

És persze ott van a címben is szereplő tény: a csillagok immár századok óta halványodnak, fakulnak. Nem egy, nem egy tucatnyi, hanem nagyjából mindegyik. És senki se tudja az okát: az Egyház az Ember bűneit okolja, a tudósok idegen ellenségre gyanakodnak.

 

A Játék

A karakterek három csoportba tartozhatnak: Nemesség, Egyház és a Céhek. Ezek mindegyikén belül van több alcsoport, amelyiknek mind más és más a specialitása, beállítottsága. A Nemesek között például más képzést kap egy lovagias Hawkwood, mint egy technika-imádó al-Malik vagy egy intrikus Decados, az Egyházon belül egészen más a harcias Csatatestvérek szektája, mint a mágiahasználó Eszkatónikusoké vagy az eretnekeket bárhol és bármikor boldogan megégető Avesztitáké. És természetesen a Céhek között is nagyok az eltérések, találhatunk közöttük űrhajókat vezető Kocsihajtók, zsoldosokat foglalkoztató Toborzókat és a roncsokat szétbontó Dögevőket is.

fs_6.jpg

 

A játék alap tematikája az emberiség újra-felfedezéséről szól, ahogy Alexius császár Főnix-rendjének Kóbor Lovagjai megkísérlik felkutatni az Elveszett Világokat, azokat a csillagrendszereket, akik a hosszú háborúk során vagy önként lekapcsolták a hozzájuk vezető csillagkapukat, esetleg azok megsérültek a harcok során, vagy egyszerűen csak elvesztek a koordinátáikat tartalmazó Kulcsok. Bármelyik régi roncs vagy romos űrkikötő egy egész világ, felfedezéséhez vezethet.

fs_7.jpg

 

A klasszikus kalandokon és kincskereséseken felül a játék bőségesen kínál teret az intrikát kedvelőknek is, hiszen az 5-5 legnagyobb Nemesi Ház, Egyházi Szekta és Kereskedő Céh állandó közdelemben áll egymással a színfalak mögött, nem is beszélve a megszámlálhatatlan kisebbről, akik mind felfelé törekednek. A klasszikus csapat (egy-két nemes, gyóntató, testőr, pilóta, szerelő stb) számos frakcióból állhat össze, így jócskán megosztott lehet a hűségük.

fs_8.jpg

 

És ha valaki egyszerűen csak egy kimondottan sötét, az Alien hangulatát idéző harci vagy űrhorror játékra vágyik, várja őt Stigmata helyőrsége, a Szimbióták elleni örök háborúval, vagy az űrben lebegő roncsok az élőholt Tetemekkel, netán a Sötétség Krákenjei, akik egész űrállomásokat nyelnek el, megállíthatatlanul.

fs_9.jpg

 

A Rendszer

A Fading Suns első három kiadása kisebb-nagyobb változtatásokkal a Victory Point rendszert használta, ami egy szintlépés és kaszt nélküli, szabad karakteralkotású és fejlődésű motor. A lényege, hogy Jellemzők és Szakértelem értéke alá dobj D20-al, de lehetőleg minél közelebb az értékhez. Vagyis ha 10 alá dobsz, egy 9-es dobás sokkal jobb, mint egy 3-as. A Kritikus Siker az, ha pont annyit dobsz, mint az érték, az "1" Automatikus (ám minimális) Siker, a "20" Kritikus Balsiker. Attól függően, mennyire jót dobtál (persze a Célszám alá), kapsz bizonyos számú Victory/Győzelem pontot, hasonlóan az AGE System stuntjaihoz. Ezek száma mutatja, mennyire volt sikeres a próba.

A Hatás megállapításakor a rendszer D6-ot használ, általában az adott eszköztől (pl fegyvertől) függő számút. Harcban például a fegyver alap sebzéséhez hozzáadódnak az elért Győzelem pontok, viszont ha van páncél, akkor annak minősége levonódik. A Sebzés számú D6-al dobva minden 1-4 Sikeres és 5-6 Sikertelen, és ugyanígy a páncélnak is dobnia kell a saját védelmére.

A Jellemzők terén a rendszer a Test (Erő, Ügyesség, Állóképesség) és Elme (Ész, Észlelés, Tech) csoportot különbözteti meg, 1-10 közötti értékkel. A Szellem alatti párok (Extrovertált vs Introvertált, Szenvedélyes vs Higgadt, Hit vs Ego) nagyjából a jellem és az elmeállapot jellemzésére szolgál, ezek egymást kiegészítő tulajdonságok.

fs_10.jpg

 

A szakértelmek két csoportra oszlanak, a Természetes és a Tanult Tudásra. Az előbbibe azok tartoznak, amikkel valamilyen mértékben mindenki rendelkezik, mint a Kitérés, a Közelharc, Lopakodás vagy a Lövés. A Tanultak azok, amiket már közel sem tud akárki elsajátítani, mint az Alkímia, a Művészet, a Járművezetés.

Az Okkult tudás több ágra osztható, a Pszitől a Teurgiáig. A képességek a használó tudásszintjétől függenek, és általánosságban elég komoly erőket vonultatnak fel. Az áruk is nagy, a Pszi túlzott, felelőtlen használata felébreszti a lélek sötét oldalát, a Sötét Ikertestvért, aki nem pusztán egyfajta elmebaj, egy bizonyos szinten ugyanis saját gonosz ikertestvérünkként elválik tőlünk, önálló fizikai entitásként. A Teurgia terén a felelőtlenség még komolyabb következményekkel járhat: a Hübrisz akár az egész bolyót elpusztíthatja.

 

Karakteralkotás

A játék két módszert kínál a karakter megalkotására: az egyszerű módszer során előbb kiválasztjuk, hogy melyik csoport/alcsoport tagja akarunk lenni, azután kiválasztjuk a Származást, a Neveltetést és a Korai Karriert. Mindezek szabott számú Jellemzőket és Szakértelmeket adnak, melyeket összeadva megkapjuk a karakterünk alapját, amit Előnyök és Hátrányok felvételével lehet még igazítani.

fs_11.jpg

 

Az összetett karakteralkotás során kapunk bizonyos számú pontot, amiből teljesen szabadon magunk alakíthatjuk a Jellemzőket és Szakértelmeket. Nem kapunk annyi vezetőszárat, viszont olyan értékeket is ki lehet hozni, amik az egyszerű módszerrel nem lehetségesek.

fs_12.jpg

 

Vélemény

A Fading Suns jó pár kiadón keresztül ment már: az első két kiadást a Holistic Design hozta ki, akik kihoztak belőle egy LARP verziót is (Passion Play címmel). A Holistic megpróbálta meglovagolni az OGL nyújtotta D20 hullámot, kihozva a játék nagyjából D&D 3rd-re emlékeztető változatát, de igazából nem lett sikeres. Később a RedBrick Publications kihozta a második kiadás Revised verzióját, majd a FASA is megpróbálkozott vele, kiadva egy másik Revised verziót.

2016-ban azután az Ulysses Spiele is beszállt és 2020-ban Kickstartert hirdetett egy teljesen új verzióra. Ennek digitális változata tavaly ősszel-tél elején már meg is jelent. Számomra sajnálatos, hogy a kiadó úgy döntött, a Fading Suns legújabb reinkarnációjába beszuszakolja a kasztokat és a szinteket, megindokolva mindenfélével, de igazából sejthető módon csak a D&D 5e mutatta irányt próbálják követni. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy az új verzió rossz, csupán azt, hogy szinte mindent kivesznek a rendszerből, ami miatt szerettem.

Összességében a Fading Suns 2nd nekem egy örök Kedvenc.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://retrorpg.blog.hu/api/trackback/id/tr2116524376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thészeusz 2021.05.29. 23:03:05

“Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy az új verzió rossz, csupán azt, hogy szinte mindent kivesznek a rendszerből, ami miatt szerettem.”
süti beállítások módosítása