Üdv,

A Kard és Boszorkányság a fantasy egyik fontos zsánere, amely jellemzői az erőszak, a meztelenség és a szex látványos ábrázolása, a horror elemek, a vad és barbár népek és a civilizált világ közötti konfliktus, valamint a természetellenes mágia, amelyet gyakran arra használnak romlott varázslók, hogy a főhősöket alávessék  hatalmuknak. Ma ennek a félig-meddig elhanyagolt zsánernek járunk utána.

A műfaj Robert E. Howard 1930-as évek eleji műveiből ered. Az eredeti "sword and sorcery" (továbbiakban S&S) kifejezést Fritz Leiber alkotta meg az Amra fantasy fanzin 1961. májusi számában, Howard és a művei hatására létre jött történetek meghatározására.
A magyarban meghonosodott kard és boszorkányság kifejezéssel párhuzamosan használják a hősi fantasy kifejezést is, bár ez egy lazábban meghatározott fogalom. Eleve nehéz eldönteni, hogy mi tartozik ide, netes kutatás alapján én már a Trónok harcát és a Gyűrűk urát is ebbe a kategórába sorolták egyesek. Szerintem sokan a Fantasy szinonimájaként használják. Viszont eredetileg a Fantasy egy alfaja volt ez a zsáner.

Jellemzői

Ez a műfaj elkerüli a "jó a rossz ellen" átfogó témáját a szituációs konfliktusok javára, amelyek gyakran erkölcsileg szürke karakterek között zajlanak a gazdagságért, a hatalomért - néha ugyan a kegyetlen, zsarnoki hatalommal is szembeszállnak, például hogy bosszút álljanak a zsarnokon, mégis szinte kizárólag önös érdek vezérli őket.

Valós társadalmi és szociális hierarchiákra épül, de szikárabb, sötétebb és erőszakosabb, olyan kozmikus, gyakran lovecrafti lényekkel, amelyek nem a mainstream fantasy alapelemei. A főszereplő gyakran barbár, antihős vonásokkal.

A  történetek egy kitalált világban játszódnak, ahol létezik mágia és a természetfölötti. A helyszín lehet a Föld, a mitikus múltban vagy a távoli jövőben, egy képzeletbeli másik világ vagy egy idegen bolygó. Helyenként feldobja a hangulatot, hogy ez akár a saját bolygónk is lehet, de a történet szempontjából ritkán van jelentősége, hiszen annyira más a környezet, mint a jelenünk, vagy inkább a történelmi múltunk, hogy mindegy, hogy hívják az égitestet, ahol játszódik. Azt hiszem inkább a mondanivalója érdekesebb az olvasónak, mint maga a cselekmény, hiszen az jól meghatározott keretek között zajlik és a koreográfiát tudjuk előre. Néha a történéseket a horror vagy a sci-fi is áthatja. Azonban nem törekszik arra, hogy tudományos vagy annak ható magyarázatot adjon a jelenségekre, ellentétben a tényleges sci-fivel.

A főszereplő általában egy erős harcos, aki a természetfeletti gonosz ellen harcol. Tipikus főhős egy erőszakos, önérzetes és érzelmekkel fűtött barbár, aki nagyra értékeli a szabadságot. Gyakran rendelkezik az antihős jellemzőivel, ami nálam néha kidobja a biztosítékot. Bár a főszereplő többnyire hősiesen viselkedik, a túlélés érdekében szövetkezhet egy ellenséggel, vagy feláldozhat egy szövetségest. A hős fő fegyverei a ravaszság és a fizikai erő. A mágiát viszont általában csak a történet gonosztevői használják, akik általában varázslók, boszorkányok vagy természetfeletti szörnyek, sőt a pozitív karakterek gyakran megvetik a természetfeletti praktikákat.
Emiatt néha egysíkúnak érzem a történeteket, üdítő, ha egy-egy pozitív karakter is mágiahasználó.  A legtöbb hős macsó férfi karakter, míg a női karakterek általában alulértékeltek. Igaz, szerepelnek néha egyenrangú női társak, és tény, hogy emiatt még különlegesebbnek tűnnek a többi nő között. A műfajban visszatérő téma a bajba jutott kisasszony. Néhány történetben akár női főszereplő is előfordul és a műfaj hagyományos hangsúlya a férfi főszereplőkre nézve a 20. század utolsó évtizedeiben már csökkent.

Ebből is látszik, hogy erősen karakterközpontú a fókusz és ezen belül is minden a főszereplő körül mozog.

A keretes szerkezet gyakori a sorozatokban: a hős örökké fiatal marad, és minden nap olyan számára, mint az első. A főszereplő győzelme ellenségei felett nem végleges, hanem a következő novellában új fenyegetés jelenik meg, amely ellen a hősnek ismét meg kell küzdenie. A világ sokféle izgalmas és egzotikus helyszínnel rendelkezik, amelyek arra szolgálnak, hogy a főhős hőstetteinek színpadául szolgáljanak öncélúan. Sok történetből hosszú kalandsorozat lett. Helyenként alacsonyabb tétjeik és a világot kevésbé fenyegető veszélyeik ezt hihetőbbé teszik, mint a high fantasy esetében. Bár azért jócskán előfordul komolyabb kaland, de ezek ugyanúgy nem módosítanak a status quo-n, ahogy a high fantasy esetében sem. Ugyanígy a hősök természete is; a legtöbb ilyen főhős, aki természeténél fogva utazó, a kalandok utáni nyugalmat halálosan unalmasnak találja és mindent megtesz, hogy veszélybe sodorja magát.

Rövid története

Tulajdonképpen csak a pulp fantasy magazinokban kezdődött igazán, ahol a "weird fiction"-ből alakult ki. Különösen fontos volt a Weird Tales magazin, amely Howard Conan és C. L. Moore Jirel of Joiry-történeteit, valamint olyan kulcsfontosságú hatással bíró íróktól közölt, mint H. P. Lovecraft és Smith.

Megemlíteném még Fritz Leiber-től Fafhrd és Szürke Egerész történeteket is, és a Tolvajvilág ciklust, ezek is meghatározó művek voltak.

Az 1960-as évektől az 1980-as évekig Lin Carter vezetésével írók egy kiválasztott csoportja megalakította az Amerikai Kardforgatók és Varázslók Céhét (Swordsmen and Sorcerers' Guild of America, SAGA), hogy népszerűsítse és bővítse a műfajt. 1973 és 1981 között öt antológiát adtak ki a SAGA tagjainak rövid műveiből. Ezeket Lin Carter szerkesztette, és együttesen Flashing Swords! néven ismerték. Ezeknek és más antológiáknak, például a Ballantine Adult Fantasy sorozatának, saját regényeinek és kritikáinak köszönhetően Lin Cartert a fantasy műfaj egyik legfontosabb népszerűsítőjeként tartják számon általában, és különösen az S&S műfaj egyik legfontosabb promótereként.

Az ilyen szerzők erőfeszítései ellenére egyes kritikusok a sword and sorcery-t elutasító vagy pejoratív kifejezésként használják. Némileg joggal, ez a műfaj sohasem a mélyenszántó megfejtésekről szólt, hanem a könnyed szórakozásról. Az 1980-as években, az 1982-es Conan, a barbár című játékfilm sikerének hatására számos olcsón elkészített fantasy film jelent meg a "sword & sorcery" cimkével. Itt megemlíteném, hogy létezik olyan kifejezés, hogy sword and sandal, utalva az olcsó Herkules kategóriájú ilyen 50-es, 60-as évekbeli filmekre, amiben a kigyúrt főhős tucatszámra pofozta szét a "hélótákat" ókori Bud Spencer módjára. :)

Az 1980-as évek elejének fellendülése után a ismét kiesett a népszerűségből, és az epikus fantasy nagyrészt átvette a helyét a fantasy műfajában. A 20. század végén azonban ismét fellendült. Az olykor "új" vagy "irodalmi" S&S-nek nevezett lépcsőfok az irodalmi technikára helyezi a hangsúlyt, és az epikus fantasyból és más műfajokból merít, hogy kiszélesítse a műfaj jellegzetes hatókörét. ezzel talán el is vesztette karakteres jellegét. A történetekben megjelenhetnek a high fantasyra jellemző, nemzeti vagy világméretű problémák széleskörű küzdelmei, de az S&S-re jellemzőbb karakterek szemszögéből elbeszélve, és az utóbbira jellemző kalandvággyal. Az ide sorolható írók közé tartozik Steven Erikson, Joe Abercrombie és Scott Lynch, az olyan magazinok, mint a Black Gate és az ezine Flashing Swords többek között. (nem összetévesztendő a Lin Carter antológiákkal)

A műfaj és a szerepjáték

Ugye a szerepjátékok megszületésekor ott volt ez a stílus és meggyőződésem, hogy mai napig uralkodó valamilyen szinten. Legalábbis a lejátszott játékülések számában. Hiába címkézzük át a kampányainkat sok tekintetben S&S alapokra építkezünk. Az excentrikus főellenség, a törvény felett vagy azon kívül álló főszereplők, a kincsvadászat, stb. Mind azokból az időkből ered, amikor a fantasy ezt jelentette túlnyomórészt.

Egy könnyed kincsvadászat, ellenszenves ellenségekkel, izgalmas kalandok közepette mindig kellemesen hat, de ennél sokkal többet nem tartogat a stílus. Szóval annak ajánlott S&S stílusra fektetni a kampányát, aki nem feltétlenül szeretne kilépni ebből a keretből. Természetesen lopni ér, vagyis nem kötelező tiszta S&S világban kalandozni, semmi baj nem történik ha nem az egész világod barbár pusztaság, latorállamok sorával, akiket hatalomvágyó, gonosz praktikákat művelő diktátorok vezetnek. Sőt kimondottan érdekes lehet egy fordított S&S, ahol a civilizáció peremén léteznek ilyen területek és konfliktusban állnak a világ túlnyomó többségével, ahol rend és nyugalom honol és a polgárai kalandvágyból, politikai, esetleg térítő okokból mennek a pusztaságba.
Mi van, ha te vagy az excentrikus despota, aki harcol a másik despotával, és közben igyekszik megtartani a hatalmát, mert az alatta lévők is fenekednek rá?

Számos lehetőség kínálkozik, hogy borítsuk a klisés “legkisebb rabszolga fia megöli a zsarnokot” klisét. Ezt a szerepjátékosok meg is teszik gyakran. Van aki csak a külsőségeket, a kincsvadászatot érti ez alatt, mások a zsáner mélyebb összefüggéseit is használják.

Elméletben egy kiváló setting kalandozásra, hiszen Howard is talán a western mintájára alkotta meg a világot. Van mindig egy feltörekvő hős, aki hatalomért, pénzért, stb. elindul szerencsét próbálni. Aztán ki tudja mi lesz belőle? Békebíró, vagy haramiavezér? Másrészt a szerepjátékokban csapatban gondolkodunk és jól meghatározott szerepek vannak, csapatmunkában. Míg a történetek általában magányos hősökről szólnak, akik jól vagy kevésbé jól megoldják a problémáikat. Ezt a szerepjátékok nem mindig jól kezelik, mert ha hitelesek akarnak lenni, akkor pl. nincs JK mágiahasználó, vagy ha igen, nem túl potens és a harcos az erősebb osztály. Természetesen fel lehet oldani azzal, hogy a kampány világában nem érvényesek a zsáner szabályai és hozzuk a szokásos osztályainkat a kedvenc fantasy szerepjátékunkból, de akkor némileg sérül az autentikusság. 

A kaland típusok fajtája is korlátozott. S&S hősök pl. ritkán töltöttek huzamosabb időt épületkomplexumban rejtélyeket, csapdákat felderíteni és random ellenfeleket szecskázva. Ezek mind előfordulnak a történetekben, de nem ilyen koncentrálva. Jellemző volt a kalózkodás, leánymentés/rablás, betöréses-lopás, rablás, csalás és más illegális tevékenységek. Így a hófehér lelkű törvényes-jó karakteredet is ott kell hagynod egy másik fantasy világban. Igazából a morálisan szürke, de nem a fenti tevékenységekben érdekelt karakterek is nehezen boldogulnak egy ilyen környezetben. Egy banditaállamban csak banditák boldogulnak.

Érdekes ellentét, hogy míg az irodalomban a hős körül forog minden, kvázi miatt létezik a világ, addig a szerepjátékos implementációkban ez pont fordítva szokott lenni. Egy ilyen karakter érezze magát megtisztelve, hogy létezhet és minden a túlélésről szól, ami jellemzően nem is szokott sokáig sikerülni.

Szóval ezek alapján a S&S alkalmas szerepjáték kampányokra, de inkább mint ihlető csak.

Köszönöm a figyelmet!