Sziasztok,
Az alábbi szomorú esetnek érintőlegesen van személyes érintettsége. ‘94 szeptemberében az egyik haverom szólt, hogy a veszprémi Vetési Albert gimnáziumban indul egy szerepjátékos klub és ha érdekel, nézzük meg. Kiváncsiságból elmentünk az alakuló ülésre. Nagyjából másfél-kéttucatnyi, hasonlóan középiskolás korú sráccal találkoztunk, majd rögtön be is szálltunk egy Call of Cthulhu kampányba.
Egyébként akkor még viszonylag friss szerepjátékos voltam, kb. 4 hónapja ismertem a M.A.G.U.S-t, olvastam pár Rúnát, egy-két regényt, meg ugye játszottuk is a nagy magyar szerepjátékot, több-kevesebb sikerrel.
Ennek megfelelően a CoC kampány is kicsit bukdácsolóra sikeredett, kis 14 éves kezdők úgy bántak a helyiekkel, mint egy fantasy-ben a parasztokkal a kivagyi hősök. :) Amúgy a többi játékos, a helyiek szimpatikusak voltak, egyikük neve maradt meg, Gyuláé.
Arra emlékszem, hogy az első játék után már nem gyűlhettünk össze a suliban és ki kellett menni a lakótelepre, ahol az egyik srácnál játszottunk. Aztán félbemaradt a kampány pár alkalom után.
Mi saját baráti körben folytattuk a szerepjátékos hobbink gyakorlását. Pár évvel később jött az alábbi történet. (link mögött olvasható formában)
A cikkre emlékeztem, meg a viaduktos képre is, de úgy tudtam, hogy a helyi lapban láttam, ám valójában a Népszabadságban jelent meg. A világért sem akarom ráhúzni a vizes lepedőt az iskolára, de a fent tapasztalt hozzáállás és a helyi lapban talált cikkek arra mutatnak, hogy nem igazán fogadták el ezt az új hobbit.
Mindjárt itt van Veress tanár úr, aki szerint az öngyilkosságok elsődleges oka a fiatalok körében dúló új hobbi, a szerepjáték:
"Veress József,a Vetési gimnázium tanára mint elrettentő tényre hívta fel a figyelmet az ifjúság körében dívó szerepjátékra, amely a képzelet szárnyán az erőszak világába ,röpteti el” a fiatalokat."
Mentségére szóljon, hogy ez a kijelentés még a Csaba és Viola esete után frissen történt.
Szerencsére már akkoriban már engedtek hangot adni a másik oldalnak is.:
Számomra ez idegen volt, a szüleim semlegesen viselkedtek a szerepjátékkal szemben, max. a haverokat kritizálták. A tanáraim többsége nem foglalkozott vele, az osztályfőnök szokott viccelődni rajta, de érdekes módon színjátszókört vezetett a suliban. Viszont a magyartanárunk felkarolta, még versenyek is voltak az iskolai napon szerepjátékból. Alapvetően egy jó-semleges közegben játszhattunk. Leszámítva a KKUK-m szétszakítását az osztálytársam apja által, nem éltem át atrocitást. Én nem szenvedtem hátrányt ebben, de nem mindenki volt ilyen szerencsés helyzetben. Őróluk emlékezünk meg most.
Ma már tudjuk, hogy nem maga a hobbi (legyen az bármi) teszi tönkre a fiatalokat, sokkal több tényező összjátéka okozhat egy ilyen tragédiát vagy enyhébb esetben pl. függőséget, esetlegesen rossz jegyeket, vagy más olyat, ami rontja a fiatalok előmenetelét, lelki állapotát. Szerencsére a játékosok többsége stabil háttérrel rendelkezik és az életkorból eredő eszképizmust is egészséges keretek között élik meg.
Mára már felfedezték a játékok pozitív hatásait és elhalkultak, háttérbe szorultak a negatív hangok. Bár nem szűntek meg teljesen.
Ez a bejegyzés legyen tanulság mindenki számára, tanároknak, hogy befogadóbbak legyenek a fiatalok hobbiai iránt, különösen, ha ilyen kreativitást, szociális skilleket fejlesztő dologról van szó. A fiataloknak pedig azt üzeni, hogy ne hagyjuk feldolgozatlanul a problémáinkat, beszéljük át olyanokkal, akikben megbízunk és ne válasszunk visszafordíthatatlan, végletes megoldásokat. Valamint a hobbi a maradjon a szabadidő értelmes eltöltése és ne a traumáink nagyítója. Sok esetben egy ilyen közösségi élmény a gyógyulás felé irányíthat, de ha úgy érezzük, hogy feloldhatatlan lelki problémáink vannak, akkor minden esetben forduljunk szakemberhez!
Köszönöm a figyelmet!
