Retro Rpg

Retro Kincsek 23. - Cyberpunk - Hardwired

2021. június 12. 13:57 - Barnabas Birkas

Walter Jon Williams "Hardwired" regénye alapján, ami az eredeti Cyberpunk világát is inspirálta.

hw_01.jpg

Első Megjelenés: 1989

 

Bár a közvélekedés szerint a Cyberpunk (később Cyberpunk 2013) és a Cyberpunk 2020 világának megírását William Gibson Neurománc ciklusa inspirálta, igazából Mike Pondsmith saját bevallása szerint azt csak a játék megjelenése után olvasta. Ezzel szemben Walter Jon William Hardwired című regénye bevallottan nagy hatással volt rá, sőt, az író maga is részt vett az első Cyberpunk tesztelésében. Ennek egyik következménye a Hardwired kiegészítő lett 1989-ben, ami nem egyszerűen új szerepeket vagy technológiákat hozott, hanem egy teljesen új, az eredetitől független játékkörnyezetet, Williams regényének világában.

 

A Világ

Akármilyen hideg és neonfénnyel szabdaltan sötét is Night City és a Cyberpunk világa, a Hardwired túltesz rajtuk. Az játék 2151-ben játszódik, sok évvel azután, hogy a klímaváltozásba fulladó Föld cégeinek és gazdagabb lakóinak egy része a világűrbe, űrállomásokra vagy a Holdra költözött. Az Orbitálisok és a földlakók közötti súrlódások végül egy olyan függetlenségi háborúhoz vezettek, melyben 12 óra alatt az űrlakók nem csupán a szabadságukat nyerték el, de gyakorlatilag porba alázták a földi nemzeteket. Ez nem esett nehezükre: az "ellenség" űrfegyverei is az Orbitálisok gyáraiban készültek, így ismerték minden trükkjüket és képességüket, az űrállomások és a Hold mágnesgyorsítói a 10.000 tonnás vas-nikkel tömbökkel ugyanúgy tudtak városokat elpusztítani, mint ahogy eddig a gyárakba lőtték ki őket, az ICBM rakéták elleni védőfegyverek az egész bolygón már a silókban megfőzték ezeket. A legrettegettebb fegyvert, az áram mikrohullámokkal a földi vevőkhöz juttatását végző műholdakat, melyekkel egész városokat lehetett volna megfőzni, már csak demonstrációs célból vetették be.

hw_02.jpg

Mindennek eredményeképpen a Föld nagy része, beleértve az USA-t is, a Harmadik Világ része lett: az Orbitálisok uralnak mindent, ők mondják meg, kinek mekkora hadereje lehet, a földi pénzek inflációja szinte végtelen lett. Az összes űrkikötő a fentiek kezébe került, akik ezek körül Szabad Zónákat hoztak létre: itt legalizálták az "áldozat nélküli" bűnöket, mint a drogokat és a prostitúciót, és részben a helyi hatóságok, részben pedig zsoldosok és bandák segítségével uralják őket. A megmaradt országok fulladoznak az Orbitális megacégek szorításában, a terméketlenné vált talajt felvásárolták, és hihetetlen drága technológiákkal tették ismét termővé, így mindenki a robotfarmokon termelt élelemtől függ, ezzel is fokozva a kiszolgáltatottságot.

Az Orbitálisok az Egyesült Orbitális Szovjet tanácskozó testületében egyesülnek, a legnagyobb cégek között pedig jó pár egykori szovjet vállalatot találhatunk: a Korolev, a Mikoyan-Gurevich és a Tupolev mellett néhány német, kínai és japán is megtalálható közöttük, ahogy a kolumbiai gyökerű pénzügyi vállalat a Medellin Associates I.G. Is. Ők együtt élet és halál urai a Naprendszerben.

A Földön sok minden megváltozott, a vagyon 99,9%-át a népesség 6%-a birtokolja, a többiek holmijai elférnek egy táskában. Az igazi "hősök" itt nem a szabadságharcosok vagy a kemény zsoldosok, hanem a csempészek - a legtöbb állam ugyanis a vámokból próbál megélni, így mindenkinek szüksége van az ezeket elkerülő, légpárnás tankokat vezető "panzerfiúkra" vagy a többé-kevésbé repülőgépre emlékeztető, felfegyverzett űrsiklókat vezető "deltazsokékra". Persze rajtuk kívül ott van a cyberpunk disztópia összes többi ismerős szerepe is.

hw_03.jpg

 

Miben Más?

A Hardwired nem önálló játék, szükség van hozzá minimum a Cyberpunk alapkönyvre (a CP 2020 esetén kell egy kis átnézés, pár szabályt esetleg igazítani kell).

hw_04.jpg

A legfontosabb különbség az alapokhoz képest, hogy a kibertechnológia itt nem hat át mindent. Vannak ugyan végtagok, de elég ritkák, főleg a fejlett klónozás miatt. A csatlakozók beültetése sem egy helyi ripperdokinál megy, fél óra alatt, sokkal inkább egy hetes kórházi befekvést igényel. A reflex gyorsító adják a játék és a világ nevét: a hardwiring ("bedrótozás" vagy "huzalozás") lehet egy egyszerű szippantás egy inhalátorból vagy valódi beültetés, amit gondolati paranccsal aktiválsz. Akármelyik is legyen, nem tart sokáig, és a mellékhatás elég kellemetlen.

A Trauma Team felejtős, itt a mentő a kisujját se mozdítja, amíg tart a harc, és a biztosítási piac sem az, amit megismertünk. Szervbankok sincsenek, hiszen mindenki klónozható. A chipelt szakértelmek és a kibernetikus beültetések többsége viszont ugyanúgy működik az alapkönyvből, mint egy normál Cyberpunk játék esetében.

hw_05.jpg

A legkülönösebb technológia viszont az Örök Élet, ami egy folyékony kristály chipet jelent: az ezen tárolt személyiséget át lehet helyezni egy élő klóntestbe (a régit törvény szerint méreginjekcióval el kell pusztítani), így az illető technikailag örökké tud élni. Persze mindig lehetnek nem várt mellékhatások, kiberpszichózis, főleg ha nem a saját klóntestében ébred (ami egyébként akár az előzőtől eltérő nemű is lehet): az idegen test használata hivatalosan nem is lehetséges, vagy legalábbis nagyon súlyos következményekkel.

A játék két új szerepet hoz a régiek mellé, a Kalózt és a Magánnyomozót. Előbbi a tengereken vagy a kontinentális folyókon, tavakon kóborol, saját hajóján termelve meg az élelmiszert, mint egy vízi nomád. Utóbbi pedig lényegében az egyetlen nyomozó, akit még érdekel az ügyfél - a rendőrség már alig-alig foglalkozik az esetek felderítésével, inkább a rendet próbálja fenntartani. A klasszikus szerepek egy része is megváltozott, például a Zsaru és a Netrunner is új főszakértelmet kapott: az előbbié a Képmutatás, amivel gyakorlatilag tudod, kinek kell panaszkodni és kinek kell kinyalni a s****t, hogy előre juss. A Netrunnerek pedig már nem a becsatlakozó és a kibertérben repkedő dekások, hanem képernyővel és billentyűzettel dolgozó hekkerek, akik az Intuíciójukra támaszkodnak.

A játék sokkal komolyabban kifejti a kiberpszichózist, mint a CP alapkönyv, táblázatba szedve a lehetséges hatásokat, az emberiség elleni olthatatlan gyűlölettől (a standard hatástól) a különféle fóbiákig. Ezt egyébként remekül át lehet ültetni a Cyberpunk 2020 világába is.

hw_06.jpg

A Hardwired kínál a hagyományos FNFF mellett egy opcionális alternatív harcrendszert, ami nem annyira realisztikus, viszont eléggé különleges. Például a kezdeményezés után a cselekedetek meghatározása egyenként történik, pl. írásban kell megadni a mesélőnek, mit teszel, hogy ne befolyásoljuk egymást. A Kritikus Siker ereje sokkal nagyobb, egy 10-es dobás után egy újabb 6+ eredménnyel megerősítve dupla sebzést érhetünk el. És ez csak pár példa a változtatásokból.

hw_07.jpg

A netrunning teljesen más, mint amit a CP-ben megszokhattunk, sokkalta realisztikusabb érzése van, és nem is szakítja el annyira a csapatot a netrunnertől, mint az alapjátékban.

hw_09.jpg 

 

A Kalandok

Ezen a téren a legnagyobb a hasonlóság a Hardwired és a Cyberpunk között, hiszen mindkettő egy disztópiában játszódik, ahol a játékosok a tudásukat bocsájtják áruba azok számára, akiknek megvan a pénze hozzá. A könyv 5+1 komplett minikalandot hoz fel példaként, NJK-kal, térképekkel és feladatokkal, melyek alapján a mesélő már könnyedén tud saját történeteket is kreálni. Mindegyikben vannak kész karakterek is, ha nem akarnánk újat alkotni vagy régit újragondolni, konvertálni.

hw_08.jpg

 

Vélemény

Elolvasva a könyvet letagadhatatlan, hogy a Hardwired rengeteg ponton volt hatással a Cyberpunkra, sőt, számos benne leírt dolog még a CP 2077-ben is visszaköszön, mint a két nomád, Mitch és Scorpio, akik korábban Panzerboy-ként szolgáltak. És hát ugye ott az örök élet chip, ami a Relic chip eredetije, viszont az Altered Carbon alapötletére is hatással lehetett.

A Hardwired és a másik, regény alapján készült alternatív CP setting, a When Gravity Fails már az első olvasásra is magával ragadott, olyannyira, hogy ezek alapján én is elkészítettem a saját cyberpunk világomat, az Aquariust, amiben a CP 2020 szabályait használva meséltem (utóbb konvertálva lett Alternity-re is, mindkettővel kiváló). Így természetesen ez is a Feltétlenül Kipróbálandó kategória a számomra.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://retrorpg.blog.hu/api/trackback/id/tr2316591892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thészeusz 2021.06.14. 09:05:32

Érdekes környezet, nem is tudtam, hogy a CP2020-nak vannak alternatív háttérvilágai is. Arra a When Gravity Fails-ről is szívesen olvasnék, ha lehet ilyet kérni :D Meg a te Aquariusod is érdekelne. (Fura módon a CP2020 "lazamenő" hozzáállása nem annyira tetszik, hagyhatták volna egy kicsit realisztikusabbra-baljósabbra. Szerintem.)

Barnabas Birkas 2021.06.14. 09:26:39

@Thészeusz: a WGF-ből is lesz cikk, az Aquarius inkább a másik blogomra való, az AVU Embereire. Éppen tegnap kezdtem átnézni és összerendezni, mivel felmerült, hogy meséljem megint.
Érdekes, én pl a Shadowrun világát érzem erőltetettnek. A CP2020-ből a '80as évek hangulata árad, annak a visszatérése, még a zenék és a ruhák alapján is (valamelyik Chromebookban volt divatbemutató, hát ajjaj). Sötét és realisztikus cyberpunk talán a TORG lehetne, vagy bármi, amit Alternity rendszerrel mesélnek.
süti beállítások módosítása