Retro Rpg

Retro Kincsek 45. - Dune - Chronicles of the Imperium

2021. október 04. 15:11 - Barnabas Birkas

Aki a Fűszert irányítja, az egész univerzumot irányítja!

du_01.jpg

Első Megjelenés: 2000 

Frank Herbert Dűne-univerzuma nem csak a filmkészítők fantáziáját mozgatta meg, hanem a játékkészítőkét is. A legkorábbi hivatalos kiadvány a Dune társasjáték volt 1979-ből, az Avalon Hill kiadótól (amit 2019-ben, a filmre készülvén a Gale Force 9 újra kiadott), majd számos további követte azt: egy újabb társas 1984-ben a Parker Brotherstől, egy számítógépes játék-sorozat a Westwood stúdiótól (Dune I és Dune II, 1992; Dune 2000, 1998) és egy kártyajáték 1997-ben, a Last Unicorn Games-től. A kiadó 1996-ban szerezte meg a Dűne-ciklus jogait Brian Herberttől, és hamar arra jutottak, hogy a sikeres gyűjtögetős kártyán felül vannak még további ötleteik. Voltak már szerepjáték-fejlesztői tapasztalataik, hiszen korábban ők adták ki a Star Trek: TNG, DS9 és TOS játékokat, és már éppen fordultak volna rá a Voyagerre, amikor elvesztették a licenszet. A helyzet adta magát, hiszen megvoltak a jogok és megvolt a rendszerük is, a Star Trek játékokhoz használt D6 alapú Icon is.

Hogy pontosan mikor jött képbe a Wizards of the Coast, nem tudom, de a LUG anyagi helyzete a ST elvesztése után megrendülhetett, így a "mindig van nagyobb hal" elve mentén haladva a WotC felvásárolta  a kiadót, viszont a szerződésben kikötötték, hogy a LUG még futó projektjeit meg kell jelentetniük. Ezt meg is tették, de szándékosan csak limitált példányszámban: az első hivatalos Dűne szerepjáték összesen 3000 fizikai készült, és szinte mind a Gen Con 33 rendezvényen, illetve pár tengerentúli eseményen került értékesítésre, messze nem elégítve ki a piacot.

du_02.jpg

A WotC természetesen egy D20-alapú újrakiadásra készült, csakhogy Frank Herbert örökösei újra akarták tárgyalni a licenszet, nagyobb árat kérve tőlük, mint a LUG-tól. A tárgyalások végül megrekedtek, a D20 változat a fiókba került, és a következő hivatalos Dűne szerepjátékra egészen 2021-ig kellett várni. A kettő között 2004-ben megjelent ugyan egy D20 alapú játék, ám az Evil Twin alkotása egy nem hivatalos, gyakorlatilag fan-made alkotás.

A LUG-féle játék manapság már csak az Ebay oldalain bukkan fel: jelenleg a legolcsóbb 495 USD (kb 152.000 ft), a legdrágább 8000 GBP (3.300.000+ ft!)

A Játék

A Dune limitált szériás kiadványként, keménykötésben jelent meg, teljes egészében színesben. A kötet három "könyvben" tartalmazott mindent, ami kell a játékhoz: az első kötet, az "Imperium Familia" a Birodalom történetét, a Landsraad nemesi házait, a karakteralkotást és a szabályrendszert taglalta; a második a "DUNE Oracle", a mesélők könyve, annak minden mocskos kis titkával és trükkjével; a harmadik pedig az "Imperial Archives", ami a világot, a Birodalom kultúráját, technológiáját, világait és személyiségeit mutatja be.

A Világ

A Dűne-ciklus hallatán a legtöbben a filmben is szereplő Arrakis bolygóra gondolnak, ám a játék nem csupán erre az egy fontos bolygóra koncentrál: egy egész birodalom lehet a karakterek játszótere. Azt már nem is tudjuk, hogy milyen messze járunk előre a jövőben, hiszen ez az állam az évezredeken, talán tízezer éveken át létező Régi Birodalom hamvaiból támadt fel: az elődje a technika csodáinak köszönhetően stagnálásba és hedonizmusba fulladt, mígnem az alattvalói fellázadtak a mesterséges intelligenciával és számítógépekkel fenntartott rémuralom ellen, a játék előtt mintegy tíz évezreddel zajló Nagy Lázadásban, majd az azt követő Butleri Dzsihadban legyőzte a technokraták uralmát. Minden olyan eszközt, ami az ember helyett akart gondolkodni, megsemmisítettek, ezzel persze végtelenül megnehezítve az űrutazást is, mivel a hajók csak a legegyszerűbb számítógépeket tarthatták meg.

Az emberiség szétszakadt, ám az újra-rendeződés szinte azonnal megindult: az egyes világok felett a Nagy Házak szerezték meg a hatalmat, akiket a Kisebb Házak szolgáltak, feudális függésben. A nyersanyagok hiánya a világok közötti konfliktusokhoz vezetett, majd a Landraad tanács újra-alapításáig (az eredeti a régi birodalom egyik fontos pillére volt). Ez azonban közel sem volt olyan erős, mint várták, hiszen minden attól függött, a nemesi házak elfogadják-e szavát, és hát a legtöbb esetben nem ez történt. Végül a Sarda-ház felemelkedése és a Sardaukar légiók ellen vívott vesztes ütközet volt ennek a nemesi köztársaság-kísérletnek a vége, ám a trónra lépő Sheseut Sarda, az első paddisah császár meghagyta a Landsraadot, sőt, az új Birodalom fontos kormányzati szervévé tette. A csata helyszíne, Corrin, pedig az új uralkodó ház nevét adta, a Corrino Birodalmi Házét, örökre emlékeztetve a nemességet a vereségére.

A Birodalom terjeszkedése az azóta eltelt évezredek során túltette még az elődjén is, és ennek egyik fontos oka az Arrakis bolygón található fűszer, amit pont, hogy a Sardaukarok elől menekülő Zensunni menekültek fedeztek fel (a hátra maradt tagjaik lettek a Fremen nép ősei). Ez a szer túladagolva nem csak az emberi életet hosszabbítja meg, de kitágítva a tudatot gyakorlatilag lehetővé teszi a csillagközi navigációt, számítógépek nélkül. Ez lett a Birodalom egyik legfontosabb intézményének, a Navigátorok Céhének egyik alapköve.

A játék jelene egy olyan univerzum, ahol a gépek helyét az emberi elme és test vette át: a Mentátok szinte élő számítógépek, a Benne Gesserit Nővérei fajnemesítő programja a tökéletes embert akarja létrehozni, miközben előre "programozott" mítoszokat adnak azon világok lakóinak, akik leszakadtak a kultúrális fősodortól. A CHOAM vállalat jelenti a Birodalom iparának és kutatásának motorját, hatalmas, mindent átszövő ipari kombinátként, amiben a nemesek vezető pozíciókat töltenek be. A Suk akadémia orvosai jelentik a medikai tudás csúcsát, az Ökumenikus Fordítók Konklávéjának eredményeként pedig a Narancs Katolikus Biblia szent könyve ad útmutatást a spirituális vezetésre vágyóknak.

Az űrutazás sokban eltér más sci-fi világoktól, ugyanis a Navigátorok Céhé annyira tökéletes monopóliummal bír, hogy rajtuk kívül senki más nem birtokol fénynél gyorsabb (FTL) technológiát: egyedül az ő gigantikus hajóik szállíthatnak bármit nem csak a csillagrendszerek, de még az egyes rendszerek planétái között is. A nemesi Házak hajói csupán a bolygók gravitációs mezejében, alacsony és magas orbitális pályán tevékenykednek, még azok a cirkálók is, amik lassan ugyan, de képesek lennének eljutni egyik planétáról a másikra.

du_03.jpg

A Karakteralkotás

A játék alapvető koncepciója az, hogy a parti tagjai mind ugyanannak a Nagy Ház egyik vazallus Kisebb Házának fontos tagjait, a Kíséretet játszák el, ami egyből meg is indokolja, mi a közös célkitűzésük: a házuk felemelése, vagy éppen életben tartása.

du_04.jpg

A játék kínál egy sor archetípust, ha gyorsan szeretnénk magunknak egy karaktert alkotni, elfogadva egy előre meghatározott, többé-kevésbé optimalizált szereplőt. Persze ezt még hozzá kell hangolni az adott házhoz, és van lehetőség személyes finomhangolásra is.

du_05.jpg

Ha viszont magunknak akarjuk felépíteni a karakterünket, egy négy lépcsős folyamaton kell végig mennünk, de előbb vessünk egy pillantást az alapfogalmakra. A játékban öt Tulajdonság van: ezek a Fizikum, Koordináció, Intellektus, Karizma és a Sejtés. Ezek értéke 0 (egyáltalán nincs) és 6 (emberi maximum) között mozog. Ám mindegyiknek úgymond két "éle" van, ami itt egy -2 és +2 közötti módosítót jelent. A Fizikum alatt az Erő és az Állóképesség, a Koordináció alatt Ügyesség és Reakció, az Intellektus alatt Észlelés és Logika, a Karizma alatt Fellépés és Akaraterő, a Megsejtés alatt pedig a Látás és a Víziók állnak. A Szakértelmek 1-5 közötti szinttel bírnak, (0 a képzetlen értéket jelenti, amire nem minden esteben lehet próbát dobni) és a legtöbbször erre még jár a Specializáció is. A Vonások pedig a játékbeli Előnyök és Hátrányok rendszerét takarja, melyekből fel lehet építeni a vázra magát a karaktert.

A karakteralkotás első lépése a Hűség, annak kiválasztása, melyik Ház oldalán is állunk. Minden Nagy Házhoz két-két kisebb Házat hoz fel a könyv (feltehetően ebből jóval többet is kaptunk volna a kiegészítőkben):

du_06.jpg

Amikor kiválasztjuk a Nagy Házat, megkapjuk az abból járó induló Tulajdonságokat, Szakértelmeket és Vonásokat - ez adja az alapot, amire építkezni fogunk.

du_07.jpg

Ha már tudjuk, hogy kit szolgálunk, el kell döntenünk, hogy hogyan tesszük ezt: itt jönnek képbe a hivatások és a Kondicionálás. Ez egyfajta sablon, a rajta szereplő Szakértelmek szintje összeadódik a Hűségből származóval (a dőlt betűvel írtak a karrier szakértelmek), és kapunk pár javasolt Vonást is.

du_18.jpg

A harmadik lépés a Háttér meghatározása, ahol kiderül, pontosan ki is a karakter. Ez három fázisból áll: a Fiatalkorból, a Ház Szolgálatából és a Személyes Elhivatottságból. Mindegyik fázisban választhatunk az előre készített Háttér-Csomagok közül, vagy megkapjuk a megfelelő mennyiségű Fejlődés Pontot, amikből magunknak állíthatjuk össze, milyen Tulajdonságokat/Éleket, Szakértelemeket/Specializációkat vagy Előnyöket/Hátrányokat akarunk fejleszteni.

du_17.jpg

A folyamat negyedik lépése az Utolsó Simítások, amikor mindenki kap még egy kevés Fejlődés Pontot, hogy kedvére alakítson a karakteren, és meghatározhatjuk, hogy a kondicionálásunk alapján a társadalom melyik kasztjába tartozunk.

du_10.jpg

Az is kiderül, mekkora a Hírnevünk és annak aspektusai (Bátorság, Tanulás, Igazság és Ima), és hány Karama pontunk van, amivel automatikus sikereket lehet vásárolni a játékban. Legvégül pedig szintén a kondicionálásunk alapján megkapjuk az induló felszereléseinket.

du_11.jpg

A Rendszer

A játék rendszere kizárólag D6 kockákat használ, abból viszont egyszerre annyival kell dobni, amennyi az adott tevékenységhez használt Tulajdonság (plusz/mínusz a megfelelő Él) értéke, de ezek közül csak a legmagasabbat kell felhasználnia. Az egyik kocka mindig a Dráma Kocka, és ha ennek értéke 6 vagy 1, akkor Drámai Siker vagy Drámai Balsiker történt. A legmagasabb kocka értékéhez kell hozzáadni a használt Szakértelem/Specializáció értékét, összevetve a Narrátor (a mesélő) által meghatározott Célszámmal.

du_12.jpg

Vannak különleges helyzetek is: a Tulajdonság-próbák során is annyi kockával kell dobni, mint a Tulajdonság, és a legmagasabbat kell figyelembe venni, viszont itt az Él nem plusz-mínusz kockát jelent, hanem direktben hozzá kell adni vagy le kell vonni. Az ellenpróbák során célszám helyett a két fél egymás elleni próbája számít, egyenlőség esetén a Dráma Kocka dönt, és a két eredmény különbsége mutatja, mennyivel volt jobb egyik a másiknál. Az elnyújtott próbák a hosszabb tevékenységeket jelentik, ahol a Narrátor által megszabott időközökben lehet dobni, minden próbának megvan a maga Célszáma, és egy megszabott totál eredményt kell elérni, hogy az egész végül sikeres legyen. Például percenként dobunk, az egyes próbák Célszáma 8, és összesen 40 pontot kell összehoznunk sikeres próbákon, hogy az egész működjön. Ugyanígy a Hírnévre is lehet próbát dobatni, ekkor maga a Hírnév és annak aspektusa szabja meg a felhasznált kockák számát.

A harc elég taktika jellegű lett: az 5 másodperces körök során a karakterek a Kezdeményezésük sorrendjében cselekednek (Koordináció + Reakció), és ugyanennyi pontjuk van Általános, Közelharci és Távolsági Cselekedetek végrehajtására: ezek mindegyikének megvan a maga pontértéke. Például egy +1 módosítót adó Célzás 1 pontba kerül, ahogy egy Közelharci vagy Távolsági Támadás is, míg egy Roham például 3 pontba. Elég sok lehetőséget kapunk, hogy felépítsük a saját taktikánkat. Sőt, az sem akadály, ha nincs elég pontunk már a tervezett cselekedetre, de ekkor a hiányt megkapjuk negatív módosítóként erre a próbára.

du_13.jpg

A játék ÉP helyett Sérülés-szinteket használ: mindenki Fizikum + Állóképesség pontnyi sérülést tud "elnyelni", mielőtt a következő lépcsőre kerülne. És tekintve, hogy a páncélok védelme nem túl magas (a power armor 10) , a fegyverek sebzése pedig igencsak az (még egy kardnak is 5+2d6), elég könnyű komoly sérüléseket összeszedni, amiknek azután súlyos következményei vannak.

du_14.jpg

A Kalandok

Ahogy azt már mondtam, a Dune RPG nem az Arrakisra koncentrál, hanem magára a Birodalomra és a nemesi házakra: a mintakaland, "Instrument of Kanly" például a Chusuk bolygón játszódik. Az egész játék központjában a Nemesi Házak állnak, intrikákkal, merényletekkel, bálokkal és párbajokkal. A könyvek főbb szereplőiről mind kapunk egy rövidebb leírást, de ha NJK-ként be akarnánk őket hozni a történetbe, az értékek kidolgozása ránk vár, azokat ugyanis csak az arctalan mellékszereplőkhöz kapjuk meg.

du_15.jpg

Ugyanakkor a klasszikus sci-fi témák, mint a felfedezés és az ismeretlen izgalma, itt háttérbe szorul: ez a Birodalom már régen túllépett a régi határain, és még ha elő is kerülne valami ősi "technológiai csoda", azt azonnal elpusztítanák, már ha egyáltalán még működik. Cserében viszont megkapjuk ennek az univerzumnak a sajátosan bizarr technológiáját.

du_16.jpg

Vélemény

Bevallom, én szerettem a régi Dűne filmet (valamiért vonzódom azokhoz a filmekhez, ahol "hallom" a szereplő gondolatait), de sokáig sem a könyvekért, sem pedig a többi sorozat-feldolgozásért nem voltam oda. Ebben a témakörben (távoli jövő, nemesek és birodalom) nekem inkább a Fading Suns az etalon, de meg kell mondjam, ez a könyv nagyon kellemes csalódás volt. Eleinte csak azt éreztem, mennyire befolyásolhatta az FS íróit Frank Herbert világa, de azután lassan elvált egymástól a két világkép. A Dűne világában a gépek sokkalta primitívebbek, csak eszközök, ugyanakkor az emberek maguk kezdenek elembertelenedni, ami sokkalta félelmetesebb jelenség.

Mindezzel együtt nagyon sajnálom, hogy ez a játék így járt, a magam részéről tetszik a rendszere és az egész kiállítása is. Nem tudom, sorra kerül-e valaha, de egyelőre felteszem a Feltétlen Kipróbálnám listámra.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://retrorpg.blog.hu/api/trackback/id/tr9816708144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.10.05. 20:24:37

Uhh, ha mindez menne PC-n és hálózatban... Nagyon állat lenne
süti beállítások módosítása