Retro Rpg

Retro Kincsek 52. - Talislanta Fantasy Roleplaying Game, 1st Edition

2021. november 23. 17:59 - Barnabas Birkas

Egy klasszikus fantasy játék, melyet bárki ingyen letölthet

tal_01.jpg

 

Első Megjelenés: 1987

 

A Bard Games kiadót 1982-ben alapította három szerepjátékos jóbarát, eredetileg elsősorban D&D kiadványok készítésére, ám 1984-ben megjelentették első saját játékukat, az Atlantist is. A kiadvány körüli anyagi és kreatív viták miatt végül a társaságból csak Steven Michael Sechi maradt a kiadóban (miután előbb eladta a részét az egyik társának, majd visszavásárolta tőle az egészet), és nekilátott a Talislanta szerepjáték megírásának. Mikor 1987-ben megjelent, a kritikusok mind különlegesnek és egyedinek találták a világot, amit alkotott hozzá, hiszen a korábbi klisékkel szakítva ez nem egy tolkieni fantasy volt, orkok és elfek nélkül.

A játék mindig is a mérsékelt sikerek közé tartozott: nem versenyezhetett a legnagyobbakkal, de sokkal ismertebb volt külföldön, hogy feledésbe merüljön. 1988-ban a Bard Games kihozta a második kiadását, ám 1990-ben a kiadó megszűnt. 1992-ben az akkor még kicsi és javarészt ismeretlen Wizards of the Coast kiadó szerezte meg a licenszet és Echivel együttműködve kihozta a harmadik kiadást, előre gördítve a világ történelmét és jelentősen átdolgozva a mágiarendszert. Kalandmodulokon kívül a világot is alaposabban bemutatták. A Phaross Press tervezett 1997-ben egy 10. évfordulós kiadást a játékból, ám ez végül kútba esett, és a jogok előbb a Shooting Iron, majd a Morrigan Press kiadónál landoltak, akik 2001-ben megjelentették a negyedik kiadást, nagyrészt a Phaross Press terveit követve. 2005-ben megjelent egy D20-as verzió is a játékból, de nem aratott osztatlan sikert, a játék jóval népszerűbb volt a saját rendszerével. 2005-ben azután a Morrigan Press előállt az ötödik kiadással, amihez összesen négy könyvet hoztak ki, mielőtt 2008-ban ez a kiadó is megszűnt volna.

tal_02.jpg

Echi egészen 2010-ig az angol nyelvű jogok kizárólagos birtokosa maradt (a játék számos nyelven is megjelent, például olaszul, németül és franciául), amikor is mindenáltala birtokolt kiadást szabadon hozzáférhetővé tette a Creative Commons licensz alapján: ennek keretében az ÖSSZES KÖNYV magáncélra letölthető a honlapjáról, kiadás szerint rendszerezve ("Talislanta for FREE" menüpont alatt).

 

A Játék

Az eredeti Talislanta egy 85 oldalas szabálygyűjtemény (The Talislantan Handbook) formájában jelent meg, ezt tekinthetjük az alapkönyvnek. Ebben a karakteralkotáson kívül a játékmenet, szakértelmek, a varázslatok és a világ rövid bemutatása kapott helyet. A külön megjelenő Chronicles of Talismanta (világleírás), Sorcerer's Guide (mágia) és A Naturalist's Guide to Talismanta (bestiárium) alkották együtt az alap szettet, az első kiadáshoz ezen kívül más nem is jelent meg.

tal_03.jpg

 

A Világ

Mint azt már említettem, Talislanta világában nincsenek elfek, orkok, goblinok, vagy ha már itt tartunk, emberek se. Helyettük viszont van nagyjából 35 intelligens és többé-kevésbé játszható faj, amik külsőre ugyan hasonlítanak néha a máshonnan már ismertekre, de ha valakit a hegyes fülek már elfnek számítunk, akkor lehet, hogy eddig is inkább hegyes fülű emberekkel játszottunk.

tal_04.jpg

 

A világ történelme az egyes népek és országok története, amiket a Chronicles of Talislanta könyvben ismerhetünk meg, régiókra bontva (a könyv végén egy összefoglaló kronológiával). Megismerhetjük az Elfeledett Kort, az ősi civilizációkkal, az egészet megsemmisítő Nagy Katasztrófát és az ezt követő újjáépítést, ami 600 évvel később elvezet a jelenbe.

tal_05.jpg

 

Találhatunk benne égi hajókon vitorlázó Cymrilian álomkereskedőket a Hét Királyságból, vérlényeket a Vérerdőből (Werewood), ahol az éj leszállta után még a fák is kihúzzák gyökereiket a földből, prédára lesve, vagy sárkánygyíkokon lovagló Araq gyíkembereket a Kharakhan pusztaságban.

tal_06.jpg 

Az biztos, hogy ha Talismantát akarunk mesélni vagy játszani, a világ beható ismerete nélkül nem annyira érdemes nekivágni, hiszen a megszokott reflexeink könnyen félrevezethetnek minket.

 

A Karakteralkotás

A Talismanta első kiadásében a karakteralkotás eléggé messze áll a megszokott "kitalálok valamit és meggyőzöm a mesélőt, hogy ez jó lesz" módszertől.

tal_07.jpg

 

Itt ugyanis faj és kaszt/hivatás összeegyeztetése helyett első lépésben választanunk kell egyet a könyvben szereplő Karaktertípusok közül: a választék elég szép, több mint 80 darabot kínál a játék. Ezek igazából a világba belepasszoló faj + hivatás kombinációk, mint a Jaka Vadúr, Mirin Tundrai Felderítő, Na-Ku Kannibál, Rajan Sivatagi Harcos. Ennek kiválasztásával máris kapunk egy sor alap információt arról, kivel is fogunk játszani: megtudjuk, hogy néznek ki általában, milyen faji módosítók járnak a Tulajdonságaikra, hány ÉP-vel indulnak, mik a fő szakértelmeik, induló vagyonuk és felszerelésük, illetve a szerepük a világban.

tal_08.jpg

 

A karaktertípusok többségéről kapunk egy jellemző képet is, és ha részletesebb leírást szeretnénk kapni az adott népről, felüthetjük A Naturalist's Guide to Talismanta könyvet.

tal_09.jpg

 

A karaktertípus kiválasztása után máris nekiláthatunk, hogy ezt a saját szájízünk szerint módosítsuk. Először is vegyük szemügyre a Tulajdonságainkat, amiből nyolc van: Intelligencia, Akarat, Észlelés, Karizma, Erő, Ügyesség, Állóképesség és Sebesség. Ezek mindegyike átlagos (0), átlag alatti (-X) vagy átlag feletti (+X) értékkel bír. A karaktertípusban csak azokat sorolták fel, amik eltérnek az átlagtól, az összes többi 0 értékű. Ez direkt módosítóként számít a Tulajdonság és Szakértelem próbák során. Az induló karakterek maximum még három pontot oszthatnak szét a Tulajdonságaik között, cserében viszont egynek csökkenteni kell az értékét egy ponttal.

Ha ezek megvannak, jöhetnek a szakértelmek: ezek egy része kötött, a karaktertípustól függő, vagyis egy Mirin Tundra Felderítő megkapja az Elsődleges Harci Képzést például. Induláskor mindenki választhat további hármat a Háttér/Általános szakértelmek közül, melyekben járatosnak számít, és a Számkivetett karaktertípus kivételével mindenki megkapja a neveltetésének megfelelő Szokások szakértelmet is. Ezen felül mindenki választhat még egy további szakértelmet (ha az Intelligencia értéke legalább -3 vagy magasabb), ami bármi lehet, KIVÉVE az Elsődleges/Másodlagos Harci Képzés és Mágikus Képzés: ezekről a jártasságokat a rendszer részben még majd körül járjuk egy kicsit. A Szakértelmek mindegyike +1 szintről indul, az Érték (Ratings) oszlopba pedig már a megfelelő Tulajdonság értékkel összeadva kell beírni.

tal_10.jpg

A levezetett értékek között találhatunk még Harci Tudást és Mágikus Tudást is: előbbi az Erő, Ügyesség és Sebesség átlaga, lefelé kerekítve, és ha bírunk az Elsődleges vagy a Másodlagos Harci Képzés szakértelmekkel, további +1 bonusz jár rá. Ez lesz az az érték, amit harci helyzetben majd használni fogunk. Ugyanígy kell eljárnunk a Mágikus Tudással is: itt az Intelligencia, Akarat és Észlelés átlaga az alap, amire az Elsődleges vagy Másodlagos Mágikus Képzés adhat +1 bonuszt.

Nyelvek terén mindenki kap induláskor kettőt, plusz annyit, amennyi az Intelligencia értéke. Az induló Életerő értéke a karaktertípusból származó alap, plusz/mínusz az Állóképesség értéke. A napi gyógyulás értéke 2, plusz szintén az Állóképesség, de ha ez negatív, akkor is napi 1 pont a minimum. A teherbírás alapesetben 100 font, plusz további 50 font az Erő minden pontja után, vagy mínusz 20, ha negatív.

 

A Rendszer

A Talismanta azért is volt különleges a maga idejében, mert egy teljesen egységes rendszert használt minden feladat végrehajtására, akár Tulajdonság-, Szakértelem-, Harci- vagy Mágia-próbáról volt is szó. Ennek során az alap értékünkből le kellett vonni a nehézséget, majd dobni mellé egy D20 kockával, az eredményt összevetve az alábbi táblázattal:

tal_11.jpg

 

Tehát nem csupán egységes a próba mechanizmusa, de még sikerszinteket is kezel, ami nálam mindig egy hatalmas piros pont.

Természetes a fent már említett négy fő próba típusnál azért vannak kisebb eltérések, elsősorban a módosító kiszámításában: a Tulajdonság-próbák elsősorban akkor jönnek képbe, ha valami olyannal próbálkozunk, amire nem is létezik szakértelem, vagy ha képzetlenek vagyunk, de ekkor rájön még -5 módosító, a körülményekből fakadó +/- értéken felül. A Szakértelem próbák során a saját értékünkhöz (Tulajdonság + Szakértelem szintje) adódik hozzá a körülményekből származó; harc során a Harci Tudást kell összevetni, a magasabból kivonva az alacsonyabbat: akinek magasabb volt, a különbözetet megkapja bonusznak, akinek alacsonyabb, az pedig büntetésnek. Varázsláskor a varázsló Mágikus Tudásából kell kivonni a létrehozott varázsige szintjét, és ezzel kapjuk meg a módosítót a próbára.

A varázslásra a rendszer több módot is kínál: a megtanult varázslatokat fejből mondhatjuk el, de használhatjuk némiképp lassabb módon a varázskönyvünket, vagy valamilyen tárgyat, ami (pálca módjára) tartalmazza a kész varázslatot. Az első két esetben mi dönthetjük el, milyen szinten próbálkozunk, ezzel könnyíthetjük a próbánkat, feláldozva az erősségből.

tal_12.jpg

A rendszer érdekessége még a szakértelmek kezelése és a fejlődés módja. Előbbiek bizonyos mértékben emlékeztetnek a DragonQuest hivatással is felérő jártasságaira, ugyanis vannak közöttük olyanok, amik egészen meghatározzák a karakterünk kilétét: ezek az Elsődleges / Másodlagos jelzővel ellátott szakértelmek. Ilyen csak a Harci Képzés és a Mágikus Képzés terén van, és azt jelzik, hogy a karakterünk valami olyan hivatásba tartozik, akik jellegüknél fogva kiváló vagy átlag feletti harcosok, varázstudók. Ezeknek a fejlődés során is komoly szerep jut: a Talislanta ugyanis egy érdekes hibrid rendszert használ, ahol egyszerre van szintlépés az összegyűjtött Tapasztalati Pontok alapján, de ezeket a pontokat arra is felhasználhatjuk, hogy új szakértelmeket vásároljunk belőle (legfeljebb 4+INT extra szakértelmünk lehet, nem számítva a Háttér/Általános szakértelmeket), vagy hogy egy szakértelemre külön koncentrálva némi gyakorlással növeljük az értékét +1 ponttal. A Tapasztalati (vagy itt Képesség) szint 25 pontonként növekszik, és ennek emelkedésével minden Elsődleges szakértelem azonnal nő egy ponttal; a Másodlagos szakértelmek két szintenként növekednek, az általános szakértelmek pedig négy szintenként. Ugyanígy minden szinten +2 ponttal nő az Életerő mennyisége is. Az Elsődleges/Másodlagos vagy "alap" szakértelmünk függvénye az is, hogy hány szintenként nő a Harci Tudás/Mágikus Tudás értékünk is. Ha pedig egyszerre rendelkezünk az Elsődleges Harci Képzés és az Elsődleges Mágikus Képzés szakértelmekkel, akkor harcos-mágus státuszunknak az az ára, hogy 50 pontonként lépünk szintet.

 

A Kalandok

Maga az alapkönyv nem tartalmazott mintakalandot, csupán egy szűk egy odalas listát, összesen 35 kalandötlettel, jellemzően utazós/kereskedős/kincskeresős vonalon. Ezek viszont a világleírással alaposabban megismerkedve elegendők lehetnek egy fantáziadús mesélőnek, hogy elindítsa a saját kampányát.

tal_13.jpg

 

Vélemény

A Talislanta összesen 5+1, ingyenesen elérhető kiadása 20 évnyi szerepjáték-fejlődést foglal össze, a 80-as évektől a 2000-es évek közepéig: szinte garantált, hogy mindenki megtalálhatja benne a neki tetsző rendszert. Inkább az a kérdés, mennyire érzi izgalmasnak, hogy egy olyan egyedi világban játsszon, ahol nem a megszokott fajok és környezet veszi körül? Én személy szerint nagyon, úgyhogy nálam a Feltétlen Kipróbálandó kategória!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://retrorpg.blog.hu/api/trackback/id/tr1916763102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása